Postapalota
- Stílusa: Neobarokk
- Építés éve: 1928.
- Címe: Posta u. 7.
A régi posta, amely a lovas postajáratokat bonyolította le, a mai Teleki László u. 14., József Attila u. 12., 14., 16. sz. házak 1200 négyszögöles telkén működött. Udvarán a postalovak és-kocsik befogadásra nagyméretű istállók, színek álltak. A szegedi postaút Makónál kétfelé ágazott: a Rákosi úton Gyula felé, az Aradi utcán Arad felé. A postajáratok utasokat is szállítottak. A vasút elterjedésével megszűnt az országúti postaforgalom. A régi posta telkét – Battonyára költözése előtt – a Szárazéri Ármentesítő Társulat használta.
Az Úri u. 6. sz. alatt épült 1895-ben eklektikus stílusban a kétszintes postahivatal, amelyhez távírda és távbeszélő-hivatal is tartozott. Mivel az 1920-as évek második felében a megnövekedett forgalomnak ez az épület már nem felelt meg, a posta-vezérigazgatóság új postapalotát építtetett.
A fővárosi tervezésű palota építésére kilenc pályázat érkezett be. A munkát Papp József makói vállalkozó nyerte el. Három hónap alatt tető alá hozta az épületet. A 400 000 pengő költséggel épített új palotába 1928 novemberében költözött be a hivatal.
A kétszintes postapalota főhomlokzata szimmetrikus elrendezésű. A középrizalit enyhén kiugrik, a főpárkány itt fogazott kiképzésű. A négy armírozott falsáv az utcai frontot három szakaszra osztja, az emeleti szint tengelyképlete: 3+7+3. A két szélső bejárat íves, a középső vízszintes záródású. Az épület ékessége a barokkos oromzati fal. A jól megtervezett postapalota a szűk utcában kellőképpen nem érvényesül.
Az Úri utcai postahivatal építésekor bontották le Pulitzer József (1847–1911) amerikai újságíró, lapkiadó szülőházát. Az Úri utcai posta udvari szárnyában működött az 1930-as években a munkásotthon. Mindkét eseményt emléktábla őrzi.


